Évbontó
Kreatin 2008.09.27. 11:44
Kereken pár perccel több mint egy órát zenélt a Kreatin nevű diák együttes a Küldés, és a Pacific Jam társaságában szeptember 26-án, pénteken. Cikk azoknak, akik nem emlékeznek a bulira, vagy lemaradtak róla
A koncertre legjellemzőbb szó: együtt.
A két első fellépő koncertje után, a hangulat magaslatán pottyant színpadra (szó szerint) a Kreatin. Nem sokkal kezdés után az egész közönség fölvette egymás, illetve a zenekar rezgéseit.
Tánc, fölszabadult lötyögés, beleszagolás az izzadtságszagtól püffedő levegőbe, refrének, hu-hú, vonat, guggolás, örvény és mindez együtt.
Megjelent néhány új arc is a színpadon, két vokalista lány társult Lucához (vendégzenészek menüpont), hogy a későbbi „klasszikus hu-hú” alapját szolgálja.
Köszönjük a Pacific Jamnek, A küldésnek, Az EJG-nek, Hideg Csabának, Viktornak, a „Diszkógárdának” és a közönségnek ezt az emlékezetes estét.
|